Minden személyes és spirituális fejlődésnek ugyanaz az alapja: tudod-e, hogy ki vagy. A folyamatban csak oly mértékben vagy képes előre jutni, amilyen mértékben ismered magad. Minden ettől függ. Tanulmányozhatsz filozófiát és teológiát, lehetnek különféle tapasztalataid, alkalmazhatsz bármilyen önfejlesztő technikát keményen és rendkívül kitartóan, ám ha nem tudod saját, közvetlen tapasztalatodból, hogy ki vagy te, akkor ki az, aki az életedet éli?
Ha nem abból a megtapasztalásból élsz, aki valójában vagy, akkor nem számít, hogy mit teszel – az életedet mindig be fogja árnyékolni az elkülönülésnek és az elégedetlenségnek egy érzése. Ez az érzés mindig ott lesz a háttérben. Ezért az „én” megismerése döntő fontosságú mindenki életében.
Az egyik legjobb módja, hogy megtudd, ki vagy, ha eltűnődsz a következő kérdéseken: „Ki vagyok én?” és „Mi vagyok én?” Ha ezekkel a kérdésekkel dolgozva valóban eredményre jutsz, akkor az életben bármit is teszel, elégedetten fogod tenni, mert te vagy az, aki csinálja. Nem egy személyiség éli az életedet, hanem te. A részvételed hitelessé és teljessé válik, és kikerülsz a szerepjátszások és hazugságok erdejéből.
Amíg meg nem válaszolod azt a kérdést, hogy ki vagy te, használhatsz bármilyen önfejlesztő módszert, csinálhatsz bármilyen gyakorlatot, követhetsz bármilyen spirituális utat, a folyamatod lassú lesz, kétségekkel teli és nehéz. Ez azért van így, mert amikor a folyamat során esetleg felmerül benned, hogy „ki az, aki részt vesz benne?”, átsiklasz ezen a központi, lényegi kérdésen. A „ki vagyok én” és különösen a „mi vagyok én” kérdés megválaszolásával viszont a fejlődési folyamatod felgyorsul, függetlenül attól, hogy milyen módszert használsz. Ösztönösen és önként sokkal inkább képes leszel megnyílni az újabb és mélyebb tapasztalatoknak. El tudsz fogadni útmutatásokat és tanításokat, és hitelesebben tudod követni is őket. És sokkal nyitottabbá válsz mások felé.
A „Ki vagyok én?” kérdés az önazonosságodra vonatkozik. A „Mi vagyok én?” ennél egy alapvetőbb kérdés, mivel az előző megválaszolásából nem okvetlenül adódik, hogy mi vagy te. Mi vagy? Test, elme, személyiség, tudat, lélek vagy egy létállapot?
Miután valamennyire megoldottad az önmagadra vonatkozó kérdést, és hajlasz arra, hogy tovább menj a személyes és spirituális növekedésed útján, akkor a figyelmed magától olyan kérdések felé fordul, mint „Mi az élet?” és „Mi Isten?”. Ez a négy kérdés – „Ki vagyok én?”, „Mi vagyok én?”, „Mi az élet?” és „Mi Isten?” – magába foglal mindent, amit az önfejlődés és a spiritualitás területén elérhetsz. Azoknak az embereknek, akik tanulmányozták ezeket a kérdéseket, és saját, közvetlen tapasztalással megoldották őket, ezek a tapasztalatok alapul szolgáltak társadalmi felemelkedésükhöz és vallásos tanításaikhoz. Ez a tény azt mondja nekünk, hogy ezek fontos kérdések, olyanok, melyek felemelkedéshez vezetnek, és nemcsak a spirituális életben, hanem a világiban is.
A „Mi az élet?” lényegében ugyanaz a kérdés, amelyen Buddha dolgozott. Emberek rendszerint teljesen belemerülnek az életbe, és eszükbe sem jut, hogy eltöprengjenek azon, mire való az élet, vagy egyszerűbben, hogy mi az élet? Negyvenöt éves koron túl azonban gyakran ez a legvonzóbb kérdés. Az élettapasztalatok súlya már érezhető a deréktájékon, az emberek életük második része előtt állnak, és gondolkodni kezdenek: „Mi történt? Miről szól ez az egész? Mire jó ez?”
A „Mi Isten?” kérdés gyakran túlságosan elvont, bár nem mindenkinek. Sokat kísérleteztem vele, és úgy találtam, hogy az emberek könnyebben dolgoznak azzal a kérdéssel, hogy „Mi egy másik?”. Ez más módon bár, de ugyanarra a dologra kérdez rá. A két kérdés ugyanaz, csupán más formába öntve. Miután legtöbbünknek mások valóságosak és közvetlenek, így könnyebb a figyelmet a másikra összpontosítani és rajta tartani.
Úgy találtam, hogy kiemelkedően ezek azok a kérdések, amelyek valódi változást hoznak az emberek életébe, ezért a Megvilágosodás Intenzíven ezekkel a kérdésekkel dolgozunk.
Ezeknél a kulcskérdéseknél nem sokat ér, ha csupán rájövünk a válaszra. A kérdést saját, közvetlen megtapasztalásunkon keresztül kell megoldani. A közvetlen megtapasztalás – vagy megvilágosodás – túlmegy a szokásos érzékelésen. Ekkor egységben vagy valaminek a végső, tiszta természetével. A megvilágosodás nem egy érzés, nem megérzés, felismerés, nem rendkívüli erővel teltség, illetve annak érzete, hogy a középpontban vagy, hanem egy közvetlen, időtlen megtapasztalása annak, ami van. A közvetlen megtapasztalást mindezidáig sokféleképpen írták le és beszélték el, mivel végül is elmondhatatlan. Mégis, a közvetlen megtapasztalás nagyon is valóságos, és végső soron az egyetlen módja annak, hogy igazán megoldjuk az élet kulcskérdéseit.
Akinek már volt közvetlen megtapasztalása, nehezen tud róla beszélni annak, akinek ilyen tapasztalata még nem volt. Ettől függetlenül, az ilyen tapasztalattal rendelkező emberekre odafigyelnek, mert boldogok, és látszik, hogy ismerik és sugározzák az igazságot. Van bennünk valami mélyen rejlő, aki önkéntelenül is tiszteli ezt. Igaz, hogy táplálékot, védelmet és biztonságot akarunk, de az igazságot is akarjuk, és természetes módon vonzódunk azokhoz, akik saját, közvetlen megtapasztalásukból valóban értik az élet titkát. Bár igaz, hogy végül mindenkinek magának kell megoldania a feladatot.
Nem könnyű az olyan kulcskérdésen elmélyedni, mint a „Ki vagyok én?”, mivel amit keresel, az nem egy válasz, hanem – ebben az esetben – a tényleges önmagad. Van ebben némi kockázat, mivel ha valóban közvetlenül megtapasztalod önmagadat, akkor ezzel túlmész az egón, a gondolkozási folyamaton és a védekezéseiden. És ha tényleg közvetlen megtapasztalás volt, akkor ezután már nincs mód arra, hogy ezt ne tudd. Tehát kockázatot vállalsz, amikor megnyílsz egy ilyen tapasztalásnak – mert mi van akkor, ha nem tetszik, amit találsz?
Az szokott kiderülni, hogy az igazság teljesen kielégítő. Mindenki, akinek volt közvetlen megtapasztalása bárminek a végső természetéről, teljes mértékben elégedett volt a tapasztalással. És ez egy csoda. Ha kiderülne, hogy a végső igazság nem teljesen kielégítő, akkor nem lenne senki, akit érdekelne, amit erről beszélnek, és azt a következtetést szűrnénk le, hogy az életben egyetlen dolog fontos csak: hogy megpróbáljuk kielégíteni az érzékeinket, amennyire csak lehetséges. Nincs azzal semmi baj, hogy megpróbáljuk az érzékeinket kielégíteni, de jó tudni, hogy van ennél több is, túl az érzékeken, ami nem csupán kielégítő, hanem az álmainkon túl is beteljesítő. Az szintén egy csoda, hogy ez a teljesség mindenki számára lehetséges. Bárki meg tudja közvetlenül tapasztalni önnön igaz természetét.
A megvilágosodásnak nincsenek különböző fajtái. Nincs olyan, amit a zenben érsz el, egy másfajta, amit a Megvilágosodás Intenzíven, és megint egy másik, amit Jézus ért el. A közvetlen megtapasztalás az közvetlen megtapasztalás. Mindazonáltal vannak különböző részei az Igazságnak, amit közvetlenül megtapasztalhatsz – mint például önmagad, az élet és mások –, és vannak különböző szintjei vagy mélységei, amit elérhetsz. De a tapasztalat minősége – hogy ez az Igazság közvetlen, tudatos megtapasztalása – ugyanaz, tekintet nélkül arra, hogy sekély vagy mély, így vagy úgy hívják, vagy hogy milyen módszeren keresztül érkezett el.
A megvilágosodásnál különbséget kell tenni a közvetlen megtapasztalás és az ezzel gyakran együtt járó mentális, érzelmi és fizikai mellékhatások között. Ezeket a mellékhatásokat a megvilágosodás jelenségének hívhatjuk, és ez önmagában nem megvilágosodás. Ez a jelenség bármi lehet: van, akinek óriási energiahullám vonul keresztül a testén; néha olyan, mintha az elme tüzet fogna; néha pedig olyan, mint egy fehér villanás, és az embernek egy olyan szubjektív tapasztalata van az egész elméjéről, mintha az lángba borulna egy fehér fényözöntől; van, aki leállíthatatlanul nevet az ostobaságnak azon a hihetetlen állapotán, amelyben csak egy pillanattal azelőtt volt, és azon, amelyben ki tudja, mióta van. Azt gondolja: „Hogy veszthetek el bármit, ami ennyire nyilvánvaló?” Van, aki csak zokog és zokog, más pedig egyszerre sír és nevet. A megvilágosodás jelensége néha olyan, mint egy lágy fuvallat; néha pedig az elme elsüvít, mint egy rakéta. Rendszerint legalább az egyik előfordul, de az is lehet, hogy egyáltalán nincs semmi jelenség. És nem lehet előre jelezni, hogy ha egyáltalán történik valami, akkor mi is lesz az. Ez mindig teljesen véletlenszerű. A jelenség nem ad jelzést arról, hogy az illetőnek valójában volt-e megvilágosodása, vagy nem, mert a jelenségek bármelyike bármilyen körülmények között megtörténhet.
A megvilágosodás „tapasztalata” önmagában, elválasztva a jelenségtől, teljesen szubjektív. A megvilágosodást a szubjektivitás tökéletességének is lehet hívni. A megvilágosodás teljesen túl van az objektivitás birodalmán. Ezért nincs semmilyen fizikai, objektív bizonyíték, ami hitelesíthetné vagy kizárhatná, hogy valaki megvilágosodott-e vagy sem. A megvilágosodottságnak valószínűleg a legjobb jelzése, hogy az illető tökéletesen elégedett. Néha az emberek úgy tesznek, de amikor valóban elégedettek, akkor elégedettek, és miután láttad ezt valakiben, sose téveszted el és sose felejted el. Ez nem egyfajta lelkesültség vagy izgalom, hanem ez a megvilágosodás! Ez maga az Igazság, és ez teljesen kielégítő.
Ez a közvetlen kapcsolat az Igazsággal az, ami fontos, nem pedig a jelenség. A jelenség nem marad meg. A létezés magas állapota, az energiahullám, akármi is az, néhány perc, néhány óra, néhány nap után legnagyobbrészt eltűnik. Az emberek néha csalódottak emiatt. Ám maga a megvilágosodás, a megnövekedett tudatosság az igaz természetedről, vagy a másikról, vagy az életről állandó, és nem múlik el, mert a megvilágosodás nem egy csúcsélmény, mely belefakul a múltba. Időtlen is, és a kommunikáción keresztül az az igazság, amit közvetlenül megtapasztaltál, élő igazsággá válik most az életedben, és az életed szerves részévé, amely így lesz teljes.
A közvetlen megtapasztalás a figyelem összpontosításán keresztül jön el, mert amikor a figyelmedet összpontosítod valamire, az igazság fokozatosan feltárul előtted. Hajlandó kell hogy légy arra, hogy félretedd a már meglévő elképzeléseidet, és el kell fogadnod, hogy hibázhatsz. Félre kell tenned a kívánságaidat és a reményeidet is arról, hogy milyennek szeretnéd látni a dolgokat. Más szóval, nyitottnak kell lenned, és hagynod a dolgokat olyannak, amilyenek valójában.
A fő probléma azzal kapcsolatban, hogy tudjuk, hogy ki és mi vagyunk, egy téves azonosságtudat. Egy bizonyos szinten azt tapasztaljuk, hogy „valami” vagyunk: például test, személyiség, létező stb. Ez az oka a téves azonosságtudatnak. Ártatlanul azt gondoljuk, hogy valami olyasmi vagyunk, ami valójában nem. Nem szándékosan tesszük ezt, hiszen a szívünk mélyén nem vagyunk rosszhiszeműek. Egyszerűen csak megszülettünk, és miközben a földön négykézláb a testünk felfedezésével foglalatoskodtunk, magunkévá tettük az elképzelést, hogy ez az, ami vagyunk. Később, megint csak nem tudatosan, azt gondoltuk: „Ezek itt Bélának hívnak engem, akkor talán ez az, aki vagyok.” Ezt anélkül fogadtuk el, hogy valaha is elgondolkoztunk volna rajta. Aztán még később esetleg magunkévá tettünk egy olyan gondolatot, hogy: „Sikeres vagyok” – és így alakulnak ki fokozatosan a személyiségvonások. Ezek a téves önazonosítások mélyen az elmében rejtőznek, folyamatosan hatással vannak az egyénre, és meghatározzák, hogy hogyan élje az életet és hogyan érzékelje a körülötte lévő világot.
Ilyenkor az a feladat, hogy kitartóan és nyitottan kontemplálj, és így fokozatosan leválasszad magad arról, aki és ami nem vagy, egészen addig a pontig, amíg elő nem áll a kedvező helyzet a közvetlen megtapasztalás számára. Úgy tedd mindezt, mintha egy szent áldozatot hajtanál végre, hogy akkor is a folyamattal maradhass, amikor inkább valami mást csinálnál, vagy amikor nehézségeket kezdesz tapasztalni. Mert ez együtt jár vele. Az utat nem lehet lerövidíteni.
Akarod-e a megvilágosodást, a felébredést? Megéri-e a befektetést és az áldozatot? Miért töltesz időt valami olyasmivel, mint a Megvilágosodás Intenzív, miért törekszel az igazság közvetlen megtapasztalására? Úgy tűnik, az emberekben megvan az a vágy, hogy megtapasztalják – saját maguk elégedettségére – az igazságot. Van bennünk valami, ami ezt akarja, valami mélyen a saját lényünkben. Nem tudom, hogy gyarapodás-e közvetlenül megtapasztalni, hogy ki és mi vagyunk, mi az élet és mi Isten; de azt tudom, hogy fontos, és mindenki, akinek valaha is volt közvetlen megtapasztalása, azt mondta, hogy megérte – bármin is kellett keresztülmennie. Ám önmagad nem teheted megvilágosodottá. Akarattal nem tudod ezt elérni. Csupán őszinte lehetsz, bármilyen módszert is használsz; nyitott lehetsz, miközben alkalmazod az adott módszert, bármi legyen is az. Előbb vagy utóbb, bármitől is származzék, a kegyelem megérkezik hozzád, s te elkerülhetetlenül egységbe kerülsz a megvilágosodásod tárgyával, s végsőkig megismered és megtapasztalod az élet igaz teljességét.
(fordította: Salek Zoltán)