1991 nyarán egy újpesti általános iskola tornatermében „A Földdel lélegzünk” címmel, vagy százan, egy nagy együttes transzlégzésen vettünk részt. Az esemény különlegességét – a nagy létszám és az osztrák, német és holland résztvevők mellett – az adta, hogy a Muzsikás együttes szolgáltatta hozzá a „légzéshezvalót”, élőben. Én az egyik szervezője voltam az eseménynek, és a szórólapot készítettem hozzá.
 
Emlékszem, a hatalmas zárókörben velem átellenben álltak a Megvilágosodás Intenzívet Magyarországra elhozó Ken Cadigan német barátai, Hari Raaja Fischer és néhány hónapos babájukkal a felesége, Amrita Renate Fischer. Ők egy évvel később visszatértek Magyarországra diádcsoport vezető képzést és diádozást tanítani, és vezettek egy Megvilágosodás Intenzívet is. Azt kérték tőlem, hogy a diádcsoport vezető képzésen részt vevőknek fordítsuk le az első négy fejezetet Charles Berner Communication Mastery anyagából, amit akkor jól-rosszul teljesítettünk is, hiszen nem sok fogalmunk volt a témáról. Hari és Amrita akkor fontosnak tartották, hogy akik a diádcsoport vezető képzésen részt vesznek, ilyenformán is kapjanak egy elméleti hátteret. Én azért teszem itt közzé az első négy fejezetet, mert azt gondolom, hogy mindenki számára, aki önfejlesztéssel vagy mások segítésével foglalkozik, lényeges és nagyrészt másutt nem hozzáférhető információkat tartalmaz az elme megértéséhez.
 
Az első kötet további fejezetei a Diádiskola™ képzésének anyagát képezik. Ha mélyebben is érdekel a téma, az elmetisztítás, ha az Igazság keresője, szerelmese vagy, ha szeretnél diádozást – Totális kommunikáció™ –, teljes önkifejezést tanulni hiteles forrásból, akkor jelentkezz a Diádiskolába.

 

Charles Berner

Kommunikáció mesterfokon

Kézikönyv az elme tisztításához

 

I. kötet

Az elme

 

TARTALOM

 

  1. Az elme, az agy és te
  2. Mi az elme?
  3. A tudatos és a tudatalatti elme
  4. Az elme eredete
  5. Az elme felépítése
  6. Kapcsolatok az elmében
    1. Hogyan kapcsolódik össze az elme
    2. Körök
    3. Sorozatok
    4. Halmazok
    5. Hogyan lehet szétszedni egy halmazt
    6. Hogyan lehet szétszedni egy sorozatot
    7. Mentális gépek
    8. Hogyan lehet szétszedni egy mentális gépet
    9. Hol kezdjed
  7. Beültetések (implantok)
  8. Az elme összefoglaló térképe
  9. A konfliktus természete
  10. Kulcskifejezések ismétlése
Valamint ráadásként:
  1. Az elmetisztítás spirituális vonatkozásai (III. kötet 6. fejezet)