A technika

 

A Megvilágosodás Intenzíven részletesen tanított technika egyszerű, és közvetlenül a lényegre irányul. A központi eleme ugyanaz, mint számos más, több évezredes, a spirituális hagyományban a megvilágosodás elérését célzó technikának: a reflektív kontempláció. Ehhez tette hozzá Charles Berner a diád felépítést és a kommunikációt.

A kontempláció során mindig valamilyen kérdésre keresed a választ. A kérdés irányítja a figyelmedet, miközben nyitott vagy mindarra, ami ezzel kapcsolatban megjelenik benned (pontosabban: ami a tudatodban megjelenik). Tegyük fel, hogy azon a kérdésen dolgozol, hogy ki vagy te, ami egy alapkérdés. Ebben az esetben azzal a szándékkal, hogy az igaz természeteddel, az igaz természeteddel kapcsolatos igazsággal összhangba kerülj, a figyelmedet önmagadra irányítod, arra, amit önmagadnak tekintesz, és közben megfigyeled mindazt, ami ennek eredményeként megjelenik a tudatodban. Ami így megjelenik számodra, az nem a véletlen játéka, hanem annak a következménye, hogy nem vagy összhangban az igaz természeteddel, és miközben erre az összhangra törekszel, az elméd előhoz neked válaszként valamit – ami, persze, nem az igaz természeted. És miközben töretlen figyelemmel kíséred mindazt, amit az elméd eléd hoz – anélkül hogy bármit módosítanál, változtatnál azon, kezdenél azzal, ami ekkor a tudatodban van –, a figyelmed tükrében ezek lassan kiégnek az elméből, és így a folyamat során egyre több szabad tér és ezzel lehetőség nyílik igaz természeted közvetlen megtapasztalására, az azzal való egységre, a megvilágosodásra.

Ez az ősrégi technikája a jógának, és ez a technikája a zen buddhizmus rinzai ágának is. A soto zen annyiban más, hogy ők nem használnak segítő kérdéseket, hanem a fal felé fordulva a „helyes ülést” célozzák meg, és eközben figyelik meg a tudatuk tartalmát. Segítő kérdéseket, ún. koanokat, ami nem más, mint figyelmet irányító eszköz – mint pl. „Milyen a hangja az egy tenyérrel tapsolásnak?” –, a rinzai zenben használtak először, ahol a szerzetesek már nem a fallal szemben végzik a gyakorlatot, hanem egymással szembefordulva, de még mindig távol egymástól. Rinzai felismerésének az volt a lényege, hogy bár csak egyetlen Igazságot lehet megtapasztalni, de ha a valóság egy kis szeletkéjét kiválasztva azt az összpontosítás eszközeként használjuk, úgy ez sokkal hamarabb vezet megvilágosodás tapasztalathoz. Ez a koan használatának a lényege.

A Megvilágosodás Intenzíven is használunk segítő kérdéseket, a következő négy kérdés valamelyikét:

• Ki vagyok én?
• Mi vagyok én?
• Mi az élet?
• Mi egy másik?

Az Intenzív során végig ugyanazon a kérdésen kontemplálsz. Magadra irányítod a figyelmedet (vagy az életre, vagy egy másikra, attól függően, hogy mivel kapcsolatban akarsz megvilágosodni), elhatározod, hogy ezt közvetlenül megtapasztalod – ami nagyon fontos –, és közben nyitott vagy mindarra, ami ennek következtében megjelenik számodra. Ez a kontempláció. A csendes kontemplációs időszakokban, a séta, a munka, az ülés és az étkezések idején ezt a folyamatot ismétled újra meg újra. Eddig a pontig a folyamat semmiben sem tér el a hagyományos kontemplatív módszerektől.

Mitől egyedülálló az itt alkalmazott technika?

A Megvilágosodás Intenzíven alkalmazott ún. megvilágosodás-technika abban különbözik ezektől, hogy mindazt, ami a kontemplációdban a szándékod eredményeként megjelenik számodra, ekkor – minden szerkesztés nélkül – kommunikálod a veled szemben ülő diádtársadnak, aki közben odafigyel rád, igyekszik megérteni és befogadni téged. Ennek az a következménye, hogy amilyen mértékben képes vagy a kontemplációd során felmerülő tartalmat a társadhoz eljuttatni, kommunikálni neki, az olyan mértékben törlődik is az elmédből.

Charles Berner kulcs felismerése az volt, hogy mivel az elme megértetlen, „megemésztetlen” tartalmakból épül fel, így ezt a tartalmat kitakarítani és ezzel az elmét kiüresíteni leggyorsabban – megfelelő – kommunikációval lehet. Ez pedig a diád kommunikáció. Így az Intenzíven ahelyett, hogy egyedül, magadra hagyatkozva kellene csupán figyelned a benned felmerülő tudattartalmat, ami egy rendkívül lassú és nehéz folyamat, a kommunikációval egyszerűen eljuttatod azt a partneredhez, amivel kiüríted magad, majd ezután a kontemplációdat egy mélyebb szinten folytathatod tovább. Ez teszi a folyamatot a hagyományos kontemplatív módszereknél sokszorosan, ötvenszeresen-százszorosan gyorsabbá. Ha az elme eredendően tiszta volnaA ’tiszta elme’ pusztán allegória a megértés kedvéért. Mivel az elme megértetlen tartalmakból épül fel, így végső soron ezen tartalmak hiánya egyben az elme hiányát is jelenti.*, nem kellene annyit küszködni a megvilágosodásért. Akkor mindössze ráirányítanád a figyelmedet a megvilágosodásod tárgyára, és máris közvetlenül – elme nélkül - tapasztalnád, közvetlenül tudatában lennél. Mivel sajnos nem ez a helyzet, így minden arra irányuló kísérlet, hogy közvetlenül kapcsolatba kerülj az Igazsággal, elkerülhetetlenül beindít valamilyen mentális, érzelmi vagy fizikai folyamatot, ami odavonzza a figyelmedet – vagyis ez az, ami a kontemplációdban a szándékod eredményeképpen megjelenik számodra –, és így ez az, amit kommunikálsz a partnerednek.

A kontemplációd elmélyültével az elmédnek egyre mélyebben fekvő és addig elzártabb területei jelennek meg a felszínen, amik között igazi nehéz ügyek is lehetnek. Bár a kontempláció nem oldja meg ezeket az ügyeket – ámbár ez is előfordulhat –, és a Megvilágosodás Intenzívnek ez nem is célja, ám azzal, hogy nyíltan és őszintén kommunikálod őket, egyre nagyobb mértékben választod le magadat róluk, szakítod meg a velük való azonosulást, a nem-tudatos kapcsolatot (ekkor, szakmai elnevezéssel, dezidentifikálódsz), és így könnyebben tudod őket félretenni, könnyebben tudsz a kontemplációd tárgyára összpontosítani. Miközben így haladsz előre, egy ponton – előbb-utóbb valamikor – előáll egy olyan nyitott állapot, ami szükséges ahhoz, hogy a tudati egységhez – az Igazság közvetlen megtapasztalásához, a megvilágosodáshoz – az áttörés megtörténhessen.